Honvágy

 

Susog az erdő, szállnak a szelek,

a szelek szárnyán vándor fellegek,

keletnek szállnak, hazafelé…

Magyarország felé…

Valahol messze áll egy kicsi ház.

Csöndjére öreg diófa vigyáz.

Küszöbe vásott, födele vén…

úgy vágyom vissza én…

Ó régi otthon, fáj a szívem érted…

ó régi otthon, látlak-e még téged…?

Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.

Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,

bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,

mint fészket vesztett bánatos madár.

Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj…

Úgy fáj…

Kicsiny fiacskám, jól figyelj ide:

elszállunk most a széllel messzire!

Távol mezőkön, régi rónán

valaki vár reám…

Vadszőlős tornác, gémeskút… akác…!

Lágy esti fényben árva kicsi ház…!

Rozoga padján bús egyedül

egy öregasszony ül…

Ó régi otthon, fáj a szívem érted…

ó régi otthon, látlak-e még téged…?

Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.

Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,

bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,

mint fészket vesztett bánatos madár.

Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj…

Úgy fáj…

Békés kolompszó, ringó búzaföld…

Árnyas lugasban fülemüle költ…

Szelíden kondul az estharang…

Így szól: galang… galang…

Virágos rétek! Dűlő út…! Patak…!

Szép öreg fűzfák a falu alatt…!

Ha dalol este a csalogány,

vártok-e még reám…?

Ó régi otthon, fáj a szívem érted…

ó régi otthon, látlak-e még téged…?

Ha rád gondolok, úgy gyötör a vágy.

Olyan vagyok, mint parttól tépett csolnak,

bús őszi lomb, kit vak szelek sodornak,

mint fészket vesztett bánatos madár.

Úgy fáj, ha rád gondolok, úgy fáj…

Úgy fáj…